Egy a hatszáznegyvenkilencezer-hétszáznegyvenhez

 

royal-flush-1977

Igen, képzett kollégáim rögtön tudni fogják, ennyi a royal flush esélye a Texas Holdem nevezetű közkedvelt kártyajátékban. Általában! Mert létezik olyan “játékos” akinek élő játékokban 7 hónap alatt összejött 5 azaz öt darab belőle. Végezzünk egy gyors fejszámolást! Tételezzük fel, hogy barátunk, nevezzük mondjuk B-nek. Tehát B az  elmúlt több mint fél évben minden nap pókerezett, az egyszerűség kedvéért mondjuk napi 15 órát. (Megjegyzem B valóban szorgalmas játékos, akár alvás közben is képes játszani!) Ez esetben tehát kedves pókeres kollégánk lejátszott nem kevesebb mint 3210 órát, szorgalmasan nézegetve a lapokat, miközben nem félt bármikor allint jelenteni, akármilyen ászpár kombinációval. Az egyszerűség kedvéért számoljunk továbbá óránként 25 leosztással, így az eredmény , amennyiben matekból nem vettek palira, B lejátszott összesen ez idő alatt 80250 leosztást!!! Ez egy átlagos földlakó humanoidnak kb. 1/8-ad royal flushre lenne elég, nem így B úrnak, aki bizonyítva rendkívüli pókeres képességeit, ugyanezen idő alatt nem kevesebb mint öt teljesen verhetetlen lapkombinációt hozott össze!

Lehetséges ez,  vagy csalás történt?

Az összeesküvés elméletek kedvelőivel rossz hírt kell közöljek, ez elsőre bármennyire is lehetetlennek tűnik, kicsit sem az!

normáleloszlás

Nem futnék bele itt túlságosan a valószínűség számítás rejtelmeibe (már csak azért sem , mert totál hülye vagyok hozzá), a lényeg annyi, hogy ez simán belefér a matekba. Gondoljatok csak bele abba, hogy szélsőséges estben olyan is elképzelhető, hogy vki mind a 80250 leosztásban royal flusht kap! Ehhez képest B úr kifejezetten balszerencsének mondható!

Vagy nem?

bajusz2

Segítsünk együtt Máténak és Eszternek!

Nagyon szeretném, ha jó sokan lennénk ezen a rendezvényen. Ez egyáltalán nem a pókerről szól, nyugodtan jöhet bárki aki csak egy jót játszana, miközben mindez jó célokat is szolgál.

Emellett minden profi – fél profi – hobbysta – pókeres ismerősömet, és olvasómat arra kérem jöjjön el! Aki már volt ilyenen az tudja milyen jó hangulatú buli szokott ez lenni.

Mindezt jó cél érdekében:

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány immár 7. alkalommal szervezi meg éves jótékonysági póker versenyét, melynek célja daganatos betegségből felgyógyult vagy még kezelés alatt álló gyermekek támogatása.
Idén két gyermeket szeretnénk támogatni Halász Mátét és Somogyi Esztert.
Mátét 2008-ban kezelték egy nagyon ritka agydaganattal. Az orvosok 1 évet adtak Máténak, idén lett 5 éve, hogy befejezte a kezelést. Nagyon szeret mozogni és nagy álma egy kerékpár, amit sajnos a gyermekeit egyedül nevelő édesanya nem tud megvenni. A sport nagyon fontos Máté életében, versenyeken is szeretne indulni.
Eszter 19 éves nagylány alapítványunk Gyógyult Fiatalok Klubjának első számú tagja sokat segít minden programunkon. Eszter nagyon rossz anyagi körülmények között nevelkedett és élt. Esztert 2007-ben kezdték el kezelni a Madarász utcai kórházban leukémiával. A kezelések jól mentek, de kapott egy agyvérzést és ennek következtében elvesztette a hallását. 2010-ben kapott egy hallókészüléket bal fülére. Idén nyáron megkapta a másik fülére is a hallókészüléket, így ha nem is 100%-osan de újra hallhat. Idén tavasszal sikeres érettségi vizsgát tett és felvették a Szent István Egyetem, Kertészmérnöki szakára. A kollégiumban térítés mentesen tud megszállni, de a többi dologra (étkezés, utazás, tankönyvek..stb.) Eszternek sajnos nincs pénze. Nagyon okos és kitartó lány ezért gondoltunk arra, hogy gyűjtenénk, hogy a következő 3 évben egy bizonyos összeggel havonta támogatnánk a tanulmányai során.
A verseny időpontja: 2014. november 15., szombat
Kezdés: 18:00
Helyszín: Lion’s Garden Hotel
1146 Budapest, Cházár András utca 4.
Minimum részvételi díj: 5.000,- Ft
Regisztráció e-mail-en: iroda@dgy.hu
Aki nem tud részt venni az eseményen vagy nem tud pókerezni, de szeretné segíteni a két lurkót az alábbi bankszámla számra utalhatja támogatását.
K&H Bank: 10400621-06201821-00000000
Megjegyzés rovatba kérem írja oda “Jótékonysági póker”
Szeretettel meghívjuk a jótékonysági pókerversenyünkre.
Ha az Ön ismeretségében vannak póker kedvelők és egy jó cél érdekében szeretnének játszani, hozzájuk is juttassák el meghívásunkat!
Legyen Ön is e nemes cél támogatója. Segítsünk együtt Máténak és Eszternek!
A versenyen személyesen jelen lesz Máté és Eszter is, és reményeink szerint több ismert játékos, többek között Kaló Dénes, Fridvalszki Richárd, Tóth Richárd, Németh András, Kwaysser Valdemár, Mravik Bence.
Az előző évek póker versenyeiről készült videó:http://www.youtube.com/watch?v=E_ylIZ5tZqQ&feature=youtu.be
2013-as póker verseny:
http://dgy.hu/hu/kepek/Jotekonysagipoker2013
Alapítványunk tevékenységéről a www.dgy.hu oldalon részletesen tájékozódhat.

Gyertek sokan, én ott leszek!

 

Mi a magyarországi élőpóker legnagyobb rákfenéje?

pókeresek

Nem, most nem arról fogok írni, hogy ilyen meg olyan rossz a “póker törvény”, és ha olyan lenne mint mondjuk a szomszédos Szlovákiában, akkor mennyivel könnyebb és jobb lenne.
Meg mennyivel többen játszanának el sokkal több pénzt, ami persze rögtön mondom NEM is IGAZ szerintem. Szlovákiában a póker szabályozás nagyon liberális, gyakorlatilag bármit lehet csinálni, még sincs számottevő póker élet.
Hozzáteszem én is azt gondolom, hogy az egész magyar póker szabályozás egy katasztrófa, ám szerintem mégsem ez a legnagyobb baj!
Lelki füleimmel hallom, ahogy most ezt mormolod: “jól van kibaszott okos vagy Mario, akkor mi gond?” 🙂
Megis mondom mi van, de előre szólok nem fogtok örülni.
Sok-sok gond van. A törvényi szabályozásról már esett szó, hosszasan lehetne beszélni a pókertermek, teremvezetők, osztók dilettáns döntéseiről, hozzá nem értéséről stb. stb.

A rákfene mégsem ez.

Sajnálom de arra jöttem rá, hogy a RÁKFENE MI MAGUNK VAGYUNK! A mi alatt a rendszeresen élőpókert játszó “kvázi” profi játékosokról beszélek!
Lehet keresni a hibát remek emberi szokás szerint mindenki másban, és van is biztos, DE a legtöbb ilyen dolgon nem áll módunkban változtatni.
Lehetőségünk van viszont magunkba nézni, és keressük inkább ott a hibát, mert ez az egyetlen dolog amin akár azonnal lehet és KELL is változtatnunk.
Miért várjuk el, hogy bárki változtat a mi kedvünkért bármin? Várjuk a helyzet javulását, miközben mi minden este ugyanúgy utáljuk el az asztaloktól azt a kevés hobbyjátékost, aki még le mer jönni egy pókerterembe?
Miért nem a saját viselkedésünkön próbálunk változtatni? Legalább próbáljuk meg nem kioktatni a többieket, hogy mit kellett volna csináljanak a saját pénzükkel!
Próbáljunk meg legalább egy kicsit kommunikálni egymással, nem pedig teljesen bezárkózva fejhallgatóval, napszemüvegben, savanyú fejjel, szótlanul , vagy csak mindig morogva várni, hogy az amatőr játékos majd boldogan hozza oda a pénzét, amit mikor sikerül elnyerni, azonnal elszaladunk, esélyt sem adva neki semmire!

Gondolkodj kicsit a másik fejével, ez amúgy elég fontos lenne a pókerben, nemde?

Tisztában vagyok vele, hogy azok között akik minden este együtt játszanak, egy idő után óhatatlanul kialakul egyfajta véd-dac szövetség, de ezáltal egy idegen még szarabbul érzi magát! Nem szabad, hogy kirekesztetnek érezze magát. Sőt az igazi az lenne, ha azt érezné, hogy a tenyerünkön hordozzuk!
Meg kell érteni mindenkinek, hogy ez egy szakma, és ha ezt jól akarod csinálni, nem elég, hogy jól játszol. Sajnálom de viselkedni, kommunikálni is meg kell tanulni.
Persze nem arra gondolok, hogy mindenki szórakoztató showt adjon elő :), de a minimális dolgokat, mint köszönés, mint a másik játékának tiszteletben tartása kötelező feladat!
Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a személyzettel is emberként kell viselkedni, ők nem a csicskái senkinek, bár áttételesen belőlünk is élnek, ezzel nem szabad visszaélni!

Röviden kölcsönös tisztelet, mert ez a minimum amit mi is elvárunk, nem?

Rodriguez nyomában

Sugar-Man

Szerintetek mi az, amitől valaki sikeres lesz, a másik meg semmire sem viszi?

Sokan fogják erre azt a sablon választ adni, hogy jókor kell lenni jó helyen. Ok ez biztos igaz, és mi van akkor, ha valaki jókor van ugyan, DE nem a jó helyen? A Rodriguez nyomában című film egy ilyen helyzetet mesél el, és a valóság ismét túlszárnyalt minden képzeletet. A 60-as évek végén, 70-es évek elején járunk, adva van egy öntörvényű énekes/dalszerző, aki az USA-ban készít egy lemezt, talál kiadót is, ám a lemez senkinek nem kell, óriási bukás blabla, eddig nem valami izgi. Abból  a néhány lemezből amit sikerült eladni eljut egy a fajüldöző Dél-Afrikába, és ott megtörténik a csoda. Az akkor minden szempontból a világtól elzárt Dél-Afrikában Rodriguez dalai népszerűbbek lesznek, mint a legnagyobb menők .

Rodriguez ismertebb lesz, mint mondjuk a The Eagles, vagy a Queen. Mindezt úgy, hogy Rodriguez erről nem tud semmit, abbahagyja a zenélést is. Nem mesélem el az egész történetet, viszont mindenkinek nagyon ajánlom, hogy nézze meg. Én teljesen véletlenül láttam, ment a háttérben a tv, fél füllel hallottam a betétdalokat, erre figyeltem fel, elkezdtem nézni, és teljesen sokkolt a film. A fejemben azonnal összeállt a történet és az ugyancsak a fejemben kavargó Netwörk Marketing üzlet Szent Grálja, mikor valahol messze alattad a rendszerben úgy kapcsolódik egybe minden ahogy kell , és elszabadul a pokol!

Nagyon jó a film, még mindig a hatása alatt vagyok.